I. Múzeumok Őszi Fesztiválja a Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény Rendezésében

Idén 10. alkalommal hirdették meg a Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű országos rendezvénysorozatot. Az idei jelmondat  – Kapcsolódjunk ki, -be, -össze! – jól tükrözi a rendezvény szándékát: a múzeumok egymással, helyi közösségekkel, oktatási intézményekkel összefogva, a látogatók minél szélesebb körét megszólítva ajánljanak színvonalas szórakozást biztosító kulturális programokat. A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2015 kiemelt célcsoportjai a tanárok, óvodapedagógusok, középiskolások és fiatal felnőttek.

Múzeumok Őszi Fesztiválja

A Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény első ízben csatlakozott a rendezvényhez, elsősorban a kiemelt célcsoportokat rendhagyó módon megszólítva.

November 8-án, „Alkossunk együtt – A Nagy Rajzolás” című programunkon mintegy 120 fő részvételével hoztuk létre „Ezer Cipő Városa” elnevezésű közös alkotásunkat. Ehhez az ovisok, általános- és középiskolások valamint pedagógusaik mellett Gyurcsek Ferenc szobrászművész, a Tiszaföldvári Képzőművészeti Alkotók Köre Egyesület tagjai és a Femin’art nemzetközi pályázat martfűi csoportja adták segítségüket. A kiállítás megtekinthető a földszinti folyosó galérián.

Tanítók, tanárok és óvodapedagógusok számára meghirdetett rendezvényünkre november 15-én került sor, melyen Gyűjteményünk induló múzeumpedagógiai programjait, a martfűi identitás fejlesztésének új lehetőségeit mutattuk be.

Ezekről a programjainkról rövid összefoglalót olvashatnak a www.martfu.hu webcímen.

Október 29-én, csütörtökön 10 órától tartottuk „Múzeum születik” címmel, bemutatkozó konferenciánkat, melyre a megyei muzeális intézmények mellett meghívtuk a martfűi gyűjtemény ügye iránt érdeklődő lakosokat, civil szervezeteket is.

A konferencia levezető elnöke dr. Sári Zsolt, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tudományos és Ismeretátadási Igazgatóság vezetője volt, aki ismertette a konferencia céljait, majd Aranyos Sándor muzeológus mutatta be az eddig elvégzett munkát, a közérdekű muzeális gyűjteményi cím megszerzéséhez vezető utat, és azokat a tendenciákat, amire a gyűjtemény jövőjét alapozzuk. Gere Péter történész-muzeológus és Vas Béla etnográfus-tanár Martfű iparának és vele párhuzamosan községgé fejlődésének első lépéseit szemléltette, majd ezt követően Baloghné Juhász Erzsébet a Bata lakótelepet, és annak szociális újításait összegezte. A szentendrei Skanzen Múzeumpedagógiai Osztályának vezetője a lakáskultúráról, munkatársa a megélhetési stratégiákról, a Szennai Skanzen vezetője pedig doktori disszertációjának témájáról, a moziról és egyben a martfűi mozi múltjáról és jelenéről beszélt. Debrecenből is érkeztek előadók, akik Martfű gazdasági viszonyairól és klubéletéről tartottak prezentációt.

Színvonalas előadásokat hallgathattunk, melyek Martfű rövid, de intenzív múltját járták körül, egymásra épülve, de más-más korszakot és témát véve alapul.
A konferencia zárásaként vitára, beszélgetésre is lehetőség nyílt, ahol sokan szót kértek, hogy kiegészítsék a hallottakat vagy véleményt mondjanak a téma jelentőségéről, aktualitásáról.
Jövőbeli tervek, célok, irányok is körvonalazódtak. Az elhangzott javaslatokat igyekszünk munkánkba beépíteni.

Rejtély a múzeumban – A martfűi fiatalság nyomában címmel megrendezett programunkkal a martfűi középiskolában tanulókat céloztuk meg. 1975-be vittük őket vissza detektívjátékunkkal, ahol megismerhették a Művelődési Központot és annak kulturális munkáját, a fiatalok életében betöltött szerepét, miközben kaptak egy kis betekintést abba a korba, ahol szüleik élték diákéveiket. A nyomok keresése és értelmezése közben a Martfűi Hely- és Ipartörténet állandó kiállítása mellett meglátogatták a könyvtárat, jártak a pincelabirintusban, a színpadi árokban, titkos átjárón kellett keresztüljutniuk, hogy megoldják az eltűnt arany kaptafa rejtélyét.

A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében meghirdetett programjainkon összesen több mint 200 fő kapcsolódott ki, -be, -össze. Ezúton szeretnénk megköszönni részvételüket a Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény valamint a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár nevében.

Eiler Zita

muzeológus

Képgalériák

/forrás: martfu.hu – 2015-11-11 15:33/

Megosztás:

Share on Facebook
Share on Twitter
Share on Linkdin
Share on Pinterest

Cikkajánló: