Rólunk

Látogasson el Martfű Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény kiállításaira!

A Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár épületében található a Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény, mely 2014 ősze óta működik közérdekű muzeális gyűjteményként.

Város születik című állandó kiállításának terei interaktívan mutatják be Martfű történetét az 1940-es évektől a rendszerváltásig. A 19. század végi előzményekre is kitekintve tanúi lehetünk, hogyan hatott egy külföldi iparvállalat „Martfű-puszta” gazdasági és társadalmi fejlődésére, hogyan lett Martfű önálló település, majd a 70-es években a térség legkorszerűbb városa.  A tárlat célja a történelmi folyamatok bemutatása mellett az, hogy a látogatók belelássanak a cipőgyári munkások mindennapjaiba, a munka melletti sportolási, szórakozási lehetőségekbe. Nagy érték az eredeti Tisza neon reklámtábla, míg az utolsó teremben a Tisza Cipő martfűi mintaboltjának árubemutató falát rekonstruálták, itt állítva ki azokat a cipőket, melyek újabb változatát mai is oly nagy szeretettel viselik a fiatalok, és amelyekre a 40-60 éves generáció oly szívesen emlékszik vissza.

Az épületben kapott helyett a Pécskői család alföldi kerámiagyűjteménye, ahol a vásárhelyi és mezőtúri míves cserépedények mellett a paraszti élet kisbútorai és használati eszközei láthatóak.

A gyerekeket mindkét tárlathoz kapcsolódva várostörténeti, családtörténeti, honismereti és néprajzi múzeumi órákon fogadják.

2012-ben adták át a Művelődési Központhoz tartozó Kézműves Házat, melynek célja, hogy működjön városunkban egy olyan szakmai műhely, amely a néphagyományok továbbadásával foglalkozik. Vezetője mézeskalács-készítő népművész, aki a foglalkozások és népi játszóházak mellett hon- és népismereti órákat is tart a gyerekeknek a Kézműves Házban berendezett hagyományos tiszazugi „tisztaszobában”.

Múzeumi kínálatunk

Kiállításaink, Foglalkozásaink,
Események, Rendezvények

Hétfő – Péntek: 8.00-17.00
Hétvégén előzetes bejelentkezés szükséges.

Csoportok részére, előzetes bejelentkezés alapján a nyitvatartási időtől eltérő időpontban is lehetőség van látogatásra.

Gyűjteményünk

Az gyűjtemény legfontosabb pontja a martfűi identitás erősítése, fejlesztése, a még fellelhető hely- és ipartörténeti emlékek felgyűjtése, megőrzése, a központ társadalmi szerepvállalásának növelése.

muzeum-logo

Állandó kiállítás - Város születik

Város születik című állandó kiállításunk terei interaktívan mutatják be Martfű történetét az 1940-es évektől a rendszerváltásig.

Állandó kiállítás - Pécskői Gyűjtemény

Az Martfű Művelődési Központ épületében kapott helyett a Pécskői család alföldi kerámiagyűjteménye, ahol a vásárhelyi és mezőtúri míves cserépedények mellett a paraszti élet kisbútorai és használati eszközei láthatóak.

Időszaki kiállításaink

Tematikus kiállításaink

Virtuális kiállítás

Ki ne ismerné a szlogent,rögtön dúdoljuk is a dallamát! A Tisza Cipő az egyik legnagyobb magyar cipőmárkaként jelen volt az ország minden szegletében.
Hamarosan megtekinthető virtuális kiállításunk helyszíne a gyár egykori Irodaházának első emelete, mely napjainkban a Pilkó Bt tulajdonát képezi.

Múzeumpedagógia

2014 szeptember végén, a működési engedély megszerzésével megkezdődtek a múzeumpedagógiai foglalkozások az iskolai tantervhez, állandó kiállításhoz kapcsolódva, nagyrészt általános iskolás, ritkán középiskolás tanulók részvételével.