Látogatás az ’A’-gyárban

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából országszerte olyan épületek nyitják meg kapuikat az érdeklődők előtt, melyek máskor nem fogadnak látogatókat. Martfűn, szeptember 15-én az első cipőgyári épületbe látogathattunk el, melynek építése a cseh Bata céghez kapcsolódik.


A tervek szerint a gyártelep mellé modern kisváros épült volna, ha a háború nem avatkozik be… Így a terveknek mintegy negyede valósult meg, így is olyan fejlesztéseket elindítva, melynek gyümölcseit napjainkig élvezhetjük.

Az ’A’ gyárban 1941-42-ben már megkezdődött a munka, azoknak a zömmel érsekújvári, felvidéki családoknak a segítségével, akik betanították a munkára jelentkezőket. A gyár mellett élettel teltek meg a Bata-házak, a munkásszállók – a háború közeledésének ellenére is.

A gyár ma raktározási funkciót lát csak el, de a Bauhaus stílusú épület oszlopai között szinte láttuk, hogyan dolgozott a szalag mellett sok-sok munkás.

Köszönettel tartozunk Benedek Tibornak és a Legero Hungária Cipőgyártó Kft-nek, hogy lehetővé tették ezt a múltidéző utat.

Október 25-én 18 órától, Takács István és a Pilkó Bt. jóvoltából, az irodaház légópincéit járhatjuk be. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a zseblámpáját senki ne hagyja otthon!

Eiler Zita

muzeológus

Tovább a képekhez>>>

Forrás: /martfu.hu-2018-10-01 12:41/

Megosztás:

Share on Facebook
Share on Twitter
Share on Linkdin
Share on Pinterest

Cikkajánló: