Minden időben… Martfű!

Újra sokszínű programokkal várta látogatóit a X. Múzeumok Éjszakája és VIII. Veteránjármű Találkozó Martfűn, a Művelődési Központban 2024. június 15-én. Reggel 8-tól folyamatosan érkeztek a gyönyörű régi autók, motorok. A legelső találkozón tizenkét család vett részt, ők a mai napig kitartanak mellettünk, és ötleteikkel is segítenek, de hozzájuk azóta sokan csatlakoztak. Idén kb. 80 járművet csodálhattunk meg.

A délelőtti járműmustrán érdekes történeteket meséltek a tulajdonosok arról, hogyan került hozzájuk a szinte családtagnak tekintett autó, vagy éppen motor. A legtöbbjük hétvégéről hétvégére más-más helyszínre jár, hiszen tavasztól elkezdődik a veteránjármű találkozók időszaka.

Hozzánk sokan visszajárnak évről évre, de most sok új vendégünk is volt. A kiérkező látogatók megcsodálhatták az egykori vágyott nyugati autókat. A parkolókban többek között Chevrolet Impala, Mercedes, Porshe, Ford kisbusz, VW Bogár csillogtatta a 60’-as, 70-es évek patináját. A szocialista blokk elit autói: Skoda Sport Coupe, Korda Gyuri bácsi régi kedvenc márkája: a Skoda Cabrio is látható volt. Természetesen a ma már sokat érő, egykori tömegautók: Barkas, Trabant, Wartburg, Lada is szép számmal voltak jelen.

A motorosok közül többen kisebb csapatokkal érkeztek, a bolyban a Linda motor, a Babetta, Romet, Komar, Simsonok – mellettük fiatal srácok. A nagyvasak: 350 es Jawa, Pannónia előtt is sokan fotózkodtak. Kuriózum volt a két 1940-es évekbeli motorkerékpár.

Nagyon sokan megnézték a járműveket, és részt vettek a találkozó kísérőprogramjain is. Délelőtt asztalitenisz háziverseny vette kezdetét, délután szabadon pingpongozhattak a családok, barátok, sőt guríthattak a retro tekepályán is.

A szervezők Trabant-húzó, felni tartó, hengerfejdobó versenyt is hirdettek, melyeken tizenévesek, nők és felnőtt férfiak is kipróbálták az erejüket, állóképességüket.

A nap két műsorvezetője: Bata Adrienn és Hajdú Csaba nagyon tájékozott volt a régi korok viselete, a retro járművek terén. Azok a látogatók, veteránjárművesek, akik korhű ruhában érkeztek, apró ajándékokat vehettek át.

Hagyomány már, hogy Martfű és Tiszaföldvár főbb útvonalain felvonulnak a találkozóra érkező autók, motorok. Tulajdonosaik dudálnak, integetnek az utcákon várakozó nézelődőknek.

A martfűi találkozók elmaradhatatlan látványossága a motoros kaszkadőr show. Az idén Bátor Zoltán magyar bajnok volt az, aki bravúros ügyességgel ült, állt, térdelt a motorján. A produkciója végét a közönséggel pacsizás és a nagy „füstkarikák” is jelezték. A gumifüstölés tovább folytatódott, hiszen a Dirty Garage jóvoltából egy Dízel Lada versenyautó is megmutatta erejét.

Néhány veteránjármű tulajdonos próbautat ajánlott fel a nagysikerű tombolahúzásra, ezért a szerencsések beleülhettek többek között egy nagy és egy mini Hot Road-ba is.

A Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény állandó kiállítása igazi kuriózumokat mutatott be a Tisza Cipő Zrt. jóvoltából. Egy Tisza Misi báb látogatott el hozzánk, mely a Tisza Cipőgyár reklámfigurájaként a cipőkiállítások egyik fontos szereplője volt az 1970-80-as években. A vitrinben eredeti védjegy igazolásokat láthattunk a három- és kétszáras Tisza logóról, a Szabados Géza által készített írott Tisza feliratról. Az 1990-es évek elejének változásait mutatta be az új színes S-betűs Tisza logó engedélyezési okirata, a Tisza Cipő Rt. részvényei és szabályzatai. Több 70-es évekbeli cipőmodell mintaoltalom alá helyezéséről készült fényképes dokumentumot is tanulmányozhattunk. Nagy örömünkre ezek közül most egyet el is kezd majd gyártani a cég a cipőgyár 85 éves fennállásának méltó megünnepléseként. Ennek felsőrész-tervét is bemutathattuk most a martfűi közönségnek.

A Tisza Cipőgyár fénykorát jelenítette meg Farkas Attila, aki gyűjteményéből gazdag tárlatot rendezett be az aulában. Különleges modellek, táskák, tiszás poharak, só- és tojástartó, CIKTA-részvény mind-mind nosztalgiázni hívta a látogatókat.

Mindkét kiállítás állomása volt annak a túrának, mely a Villamos-körjárat címet kapta – Bata nagyszabású terveire emlékezve. A résztvevőknek jegyet kellett váltaniuk a kalauznál, kis ajándékért 10 állomást végigjárni, mindenhol kis feladatot teljesíteni és persze körülnézni, tanulni és gyönyörködni.

A Művelődési Központ emeletén 3 kiállítás várta az érdeklődőket és a Villamos-körjárat résztvevőit. Mile Renáta dekoratőr tárlata, Szilvási József egyenruha- és viseletkiállítása az 1. világháború idejéből és a szolnoki múzeum török kori ezüstpénzeit bemutató összeállítás, melyben martfűi leletek is helyet kaptak. A túra résztvevői az 1960-70-es évek pénzérméivel és áraival ismerkedhettek, és öltöztetőbabákat vihettek haza ezekről a helyszínekről.

A Pécskői család Alföldi Kerámiagyűjteményében Pécskői Miklósné Julika nénire emlékeztünk. A látogatók a paraszti élet használati eszközein, berendezési tárgyain túl népművészeti játékokban és kvízkérdésekben próbálhatták ki magukat.

Peres Kinga keramikus, Gyurcsek Ferenc szobrászművész felesége és Gyurcsek Flóra, lányuk fogadta az érdeklődőket különleges hangulatú galériájukban, ahol a szobrok, szobortervek, rajzok, grafikák mind a művészt idézték.

Az Irodaház légópincéjébe több turnusban indítottunk látogatásokat. Az eredeti berendezésen túl Jancsó Pete Roland saját gyűjteményi darabjaival is megismerkedhettek: TBK tábori telefon, R-107-es rádió, IH5 Geiger-Müller számláló sugárzásmérő készülék, vegyi- és biológiai mintagyűjtő készülék, korabeli légoltalmi oktatási táblák stb.

A programelemek között retro zene szólt, melyet ezúton is köszönünk Varga István Pikinek, aki a Művelődési Központban működő egykori Ifjúsági Klub és a PIKI-MIKI diszkók híres lemezlovasa volt. Nálunk debütált a 78 Fusion zenekar, nagy sikerrel. A kétfős zenekar, melynek tagjai Birgés Dávid és Illés Péter, saját számokkal és a rendezvény hangulatához illő feldolgozásokkal szórakoztatták a közönséget! Szuper volt, fogunk még velük találkozni!

Lendvai Tivadar az elmúlt évek veterán találkozóin és Retro Bolhapiacain készült képeit hozta el nekünk egy szabadtéri kiállítás keretében, jó volt visszanézni és nosztalgiázni. Köszönjük neki, hogy ott van velünk minden múltidéző megmozdulásunkon, és hogy elkészítette az idei találkozót beharangozó fotókat és videót!

A Martfűi Református Templom és a Szent Tamás Katolikus Templom is csatlakozott kalandtúra állomásként illetve önálló programelemekkel az eseményhez. 17 órától a református templom szervezett színvonalas zenés összeállítást martfűi előadókkal, majd többállomásos közös imaséta vette kezdetét a két egyházi közösség együttműködésével. A katolikus templom 19 órától orgonajátékkal és toronylátogatással várta az érdeklődőket.

Tombolanyereményekért izgulhattunk a nap során két alkalommal is, ezúton is köszönet a sok-sok felajánlónak. Szurkolhattunk a magyar csapatnak a Suszter Bár&Borterasz jóvoltából, ők este Teraszbulit is rendeztek, ahol DJ Ron szolgáltatta a retro diszkózenéket.

A rendezvény nem valósulhatott volna meg, ha nem lenne az a sok önkéntes segítő, aki a tervezésben, szervezésben, lebonyolításban fáradhatatlanul részt vesz. Köszönjük nekik!

A szervezők bíznak benne, hogy mindenki jól érezte magát és jövőre is visszatér a martfűi találkozóra.

Kengyel Éva, Eiler Zita

Forrás: martfu.hu-2024-06-22

Tovább, a 2024.06.15 – Martfűi X. Múzeumok éjszakája, VIII. Veteránjármű találkozó I. Képgalériához>>>

Tovább, a 2024.06.15 – Martfűi X. Múzeumok éjszakája, VIII. Veteránjármű találkozó II. Képgalériához>>>

Tovább, a 2024.06.15 – Martfűi X. Múzeumok éjszakája – Közös imaséta, Református Templom, Szent Tamás Katolikus Templom Képgalériához>>>

Megosztás:

Share on Facebook
Share on Twitter
Share on Linkdin
Share on Pinterest

Cikkajánló: