Martfű, a magyar cipő otthona – Ismered a Tisza Cipőgyár történetét?

A martfűi Tisza Cipőgyár volt Magyarország legnagyobb cipőgyára az 1970-es években, modelljeit a mai napig szívesen viselik kicsik és nagyok is.

A márka, és ezzel együtt a Tiszás életstílus története 1914-ben kezdődött, amikor megszületett a cseh-kanadai – angol nevén – Thomas John Bata, aki cipész mester, később pedig vállalkozó lett, majd az 1930-as években úgy döntött, valahol Magyarországon cipőgyárat létesítene.

Egyik utazása során talált rá Martfűre, amit jó választásnak gondolt, hiszen itt a víziút, a közút és a vasút is egy ponton találkozott.

A cipőgyár területét 1939-ben vásárolta meg, három évvel később, Cikta Rt. néven pedig megkezdődött a termelés.

A második világháború alatt a szovjet hadsereg számára is gyártottak bakancsokat.

Viszont a világháború és a sok vezetőségváltozás nagy veszteséggel járt a gyár számára, így gumitalpú cipők helyett egy ideig fatalpú cipőket gyártottak.

A Cikta Rt.-t 1949 augusztusában államosították, a gyár pedig ekkor kapta a Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalat elnevezést.

Ezután az ’50-es és ’60-as években csak a magyarországi keresletet elégítették ki, kizárólag a szocialista országokba exportált a gyár.

1971-ben hagyták jóvá a Tisza Cipőgyár új logóját, mely után egyértelművé vált, hogy a gyár sportcipő vonala meghozta a hozzá fűzött reményeket.

Folyamatosan bővült a választék, a tornacipők és hagyományos félcipők után megjelentek a magasszárú cipők is, később pedig adott sportágakhoz külön is készítettek már vászon- és bőrcipőket.

A Tisza Cipőgyár 1974 júliusában „Kiváló áru” minősítést kapott.

Az Adidas márkával is szerződésben álltak, amerikai cipőexporta termeltek, de az Egyesült Királyságban is megjelentek a gyár termékei.

A rendszerváltás után viszont megerősödött a cipőimport Magyarországon, így a Tisza Cipőgyárnak egyre több vetélytársa jelent meg.

Az 1990-es évekig folytatódott a tornacipők előállítása, a vállalat ezután állt át az utcai cipők gyártására. 2003-ban jelentek meg újra a a Tisza márkájú sportcipők, de a régi modellek mellett újak is kerültek a repertoárba.

Mára a Tisza cipőket csak a cég saját üzleteiben lehet megvásárolni, de a lábbelik mellett már övtáskát, ékszereket, öveket és más kiegészítőket is árulnak.

A Tisza Cipőgyár több évtizedes kultuszának emlékei a martfűi könyvtár állandó kiállításán is megtekinthetők.

/Forrás: szoljon.hu – B. Zs. – 2017. 12. 18. 18:45/

Megosztás:

Share on Facebook
Share on Twitter
Share on Linkdin
Share on Pinterest

Cikkajánló: